„Lehetőségünk van kísérletezni a különböző művészeti nyelvekkel”

Valószínűleg sokan osztják velem azt a gondolatot, hogy a boldog élet egyik alappillére, hogy tudjunk egymáshoz kapcsolódni. Hiába az erről készült számos kutatás, ez manapság mégis sokszor nehézségekbe ütközik. Még szerencse, hogy léteznek olyan helyek, mint az Antro, ami segít levenni az ember válláról azt a terhet, hogy egyedül van a problémájával, a szorongásaival. A nemrég alakult műhely indulásáról, jelenlegi és hamarosan induló programjairól a két alapítótaggal, Potonyecz Fannival és Sándor Somával beszélgettem.

Nagyon frissek vagytok, év elején alakultatok, de én csak nemrég hallottam rólatok. Honnan jött az ötlet, hogy alapítsatok egy kulturális egyesületet?

Potonyecz Fanni: Januárban lettünk hivatalosak, de a nyári és az azt megelőző időszak is tervezéssel telt, ezért szeptember elején tettük publikussá a projektjeinket. Mindenkiben rengeteg kreatív energia gyűlt össze, amikor összeálltunk és szépen kikristályosodott, hogy mik azok az ügyek, ami mellett ki szeretnénk állni és hogy milyen módszerrel tegyük azt. A projektjeinkben elsősorban nem a produkció létrehozása a lényeg. Van egy téma, ami érdekel, amivel úgy látjuk, hogy foglalkozni kellene és azt megpróbáljuk olyan művészeti módszerekkel feldolgozni, ami segít az embereknek jobban rálátni az adott témára. Gondolkodásra ösztönöz, ami mentén el tud indulni egy változási folyamat.

Sándor Soma: Fontosabb számunkra maga az út és az, hogy a nézőkkel, résztvevőkkel egy témáról közösen tudjunk beszélgetni.

A bemutatkozóban azt írjátok „az Antro a művészet segítségével keresi a válaszokat a társadalmi jelenségekre.” Ha azt mondom, művészet, mi az első, ami erről a szóról az eszetekbe jut?

S. S.: Érzékeny gondolkodás. Az egyik oldalról a látottak, hallottak alapján jó esetben elindul valamiféle gondolkodás, összefüggések keresése. De ott van az érzelmi része is, amikor valami érzelmet vált ki belőlem, amit racionálisan nem nagyon tudunk értelmezni. Szerintem egy film is akkor jó, ha utána például motoszkál még bennem a probléma, amit felvet, de érzelmileg is jelentős hatással van rám. A színház is akkor szép és izgalmas, ha ez a két dolog együtt van jelen benne. De ezt éppen most gondolom. Lehet, hogy holnap már teljesen más választ adnék erre a kérdésre.

P. F.: Nekem praktikus oldalról megfogva a film és a színház jut eszembe, mert ezzel a két művészeti kifejezésmóddal dolgozunk leginkább.

Voltak olyan műhelyek – akár külföldi, akár magyar –, ahonnan inspirálódtatok?

P. F.: Megnéztem, hogy azzal a szemlélettel – pl. a részvételiség, a terepmunka, az alkotó műhelyek, a részvételi film és a különböző új színházi formák –, amivel mi dolgozni szeretnénk, ki mit alkotott eddig. De alapvetően mindenki a saját tapasztalataiból hozta a művészeti részét és a többi közben alakult ki, belőlünk.

S. S.: Nagyon sokfelől jöttünk és ez a tudás találkozik a projektjeinkben. Illetve az eddigi ismereteinkből merítünk, azokról kezdünk el kommunikálni és születik valami, amivel éppen foglalkozni szeretnénk.

Akkor ezekről meséljetek kicsit! Milyen témákkal foglalkoztok jelenleg?

P. F.: Főként szociális témákkal. Olyanokkal, amik most aktuálisak. Van, amikor minket foglalkoztat egy konkrét kérdés és abból indulunk ki, de van olyan is, hogy elmegyünk egy közösséghez és azt keressük, hogy ők mivel szeretnének foglalkozni és arra fejlesztünk egy műhelymunkát.

S. S.: Próbáljuk felmérni, hogy különböző csoportoknak mire van szükségük. Erre keresünk egy nyelvet, amivel közösen tudunk egymásnak adni. Amivel most a legtöbbet foglalkozunk, az a környezetvédelem, erről szól a 2048 - A fiktív per című színházi társasjátékunk is. Emellett persze rengeteg tervünk és ötletünk van, amiből még nem fedhetünk fel mindent.

P. F.: Amit most elmondhatunk még, az az, hogy dolgozunk generációs problémákkal, a 20-as éveikben járó emberek frusztrációival. Ebből lesz majd egy előadás decemberben, és most egy részvételi műhely is az ezzel kapcsolatos társadalmi elvárásokról. És jelenleg készül egy másik előadás is, ami az anyahiány, szeretetvágy és önkeresés rétegeit feszegeti fizikai színházi formában, a címe: Anyátlan énekek, ennek a bemutatója novemberben lesz.

És amik személy szerint titeket foglalkoztatnak? Nem olyanra gondolok, ami most szerepel az Antro repertoárjában, hanem ami a ti életetekben sokszor előjön.

S. S.: Nekem most eszembe jutott egy-két téma, de szerencsére ezekről a Fanni által említett generációs előadásunk fejlesztése alatt beszélgetünk, így esélyes, hogy az előadásban is érinteni fogjuk őket. Csak hogy valamit azért mondjak is, ilyen például a fiatalok érzelmi világa. El vagyunk veszve a rengeteg információ között, és küzdünk, hogy felérjünk a felszínre és végre vegyünk egy nagy levegőt, hogy aztán újra elmerüljünk a kavalkádba.

P. F.: Amikkel most az Antroban foglalkozunk az mind közel áll hozzám, de tudnék millió másikat is mondani, ami motoszkál bennem.

Ezek mind nagyon érzékeny kérdések. Engem az érdekelne, hogyan lehet egy alkotói közegben egyszerre biztonságos teret teremteni és közben sokszor kényelmetlen témákat feldolgozni civil emberekkel?

S. S.: Ez folyamatosan téma nálunk, sokat beszélünk róla. A Fiktív per pont egy olyan előadás lesz, ahol a nézőket is szeretnénk bevonni a történetbe. Senkit nem erőltetünk semmire, de közben megadjuk a teret, ha valaki ki szeretne állni az emberek elé és átlépni a határait. Próbáljuk úgy alakítani, hogy mindenki biztonságban érezze magát. Egy pillanatra se kelljen feszengenie. Erre nagy hangsúlyt fektetünk.

P. F.: Kicsit külön választanám a műhelyek és az előadások működését. Amikor részvételi előadást készítünk, akkor úgy alakítjuk a nézői bevonást, hogy annak játék hangulata legyen. Általában ilyenkor csoportosan gondolkodnak a résztvevők és mindenkit úgy integrálunk az előadásba, hogy neki kényelmes legyen. A műhelyekben pedig nincs szereplés, olyan értelemben, hogy elő kellene adni valamit. Nem exhibicionista embereket keresünk. Hanem olyanokat, akik szeretnének gondolkodni magukról és nyitottak arra, hogy ezt egy csoportban tegyék. A drámának vannak olyan formái, gyakorlatai, amik segítik, hogy jobban rálássunk magunkra.

Nagy hiánycikk itthon a megtartó közösség, lényegében akkor ti, ha jól értem, segítetek az embereknek, hogy egy problémán és az alkotáson keresztül kapcsolódjanak.

P. F.: Igen. Korábban tartottam két másik szakemberrel a Freeszfe-n fiataloknak a mentális egészségről egy részvételi filmes alkotóműhelyt és a résztvevők többek között azt emelték ki, hogy mennyire jó érezni és látni, hogy a gondolataikkal, a problémáikkal nincsenek egyedül. A részvételi műhelyeknek ez is egy nagyon pozitív tapasztalata, amellett, hogy közösen tudunk alkotni valami új dolgot.

Eszembe jut erről egy analógia. Vegyük az írást. Vannak, akiknek az írás a hivatásuk, az írás tanítása bizonyos esetekben arról szól, hogy íróvá válj a folyamat végén. Az Antroban az alkotó műhelyek nem azokhoz szólnak, akik íróvá szeretnének válni. Hanem abban hiszünk, hogyha nem vagy író, akkor is lehet az írás eszközét úgy használni, hogy ezzel valami újat fedezz fel magadról vagy a világról. Az antros részvételi műhelyekben színházi és a filmes eszközöket használunk erre, ami szép kapcsolódásokat tud létrehozni.

Mi az, amit ti magatok kaptok ettől a műhelytől, amivel ti is gazdagodtok általa?

S. S.: A színház egy csodálatos dolog. 4 évet játszottam a kaposvári színházban, ahol műfajilag rengeteg mindenben kipróbálhattam magam. Fontosnak tartom, hogy játszunk szórakoztató előadásokat, ahol a nézők “kikapcsolhatják az agyukat” pár órára, és mellette legyenek komolyabb darabok is, ahol érzelmileg csavarhatunk egyet a lelkükön. Egy ponton viszont azt éreztem, hogy szeretnék többet látni, mire képes még a színház. Ősztől szabadúszóként dolgozom, és nagyon feltölt, hogy az Antron belül lehetőségünk van kísérletezni a különböző művészeti nyelvekkel, és terünk arra, hogy különböző emberekkel kapcsolódjunk.

P. F: Nekem is azt adja az Antro, mint amit szeretnénk, hogy azoknak adjon, akik kapcsolatba kerülnek velünk: még az elején vagyunk, de már most bővítette a világomat, mert sok új dologban mélyültem el. Akkor azt a bátor keresgélés élményt, kapcsolódásokat is adott és fog is, nagyon szeretek azokkal az emberekkel dolgozni, akikkel jelenleg tudok, és bennem is bugyog ez a vágy, mint biztos sokunkban, hogy több jó legyen az életben mint rossz, és ha ezért teszek, legalább annyit amennyi tőlem telik, akkor én rendben vagyok.

Az Antro aktuális programjairól, a jelentkezés folyamatáról honlapjukon, valamint Facebook oldalukon tudtok tájékozódni.

(Borítókép és képek: Potonyecz Fanni és Sándor Soma)