Felszabadító érzés levetni a szociális normákat – interjú Kövesi Zsombor színésszel

Néhány éve, pont egy interjú kapcsán ismertem meg Martin Roth An Analog Guy in a Digital World című számát. Mielőtt leültünk volna beszélgetni, sejtettem, miután az utolsó mondat is elhangzott már egyértelmű volt, hogy Kövesi Zsombor egy analóg srác egy digitális világban. Innen is üzenem: Zsombor, maradj mindig ilyen! Kék lagúnáról, férfias energiákról, szabadságról és sok minden másról beszélgettünk.

Izgulós típus vagy?

Van bennem egy jófajta drukk premier előtt, de nem mindig. Ez előadástól is függ, hogy mennyire állok készen, vagy mennyire érzem magamat veszélyben. De, mintha az idővel egyre jobban izgulnék előadások előtt.

Túl vagy több filmszerepen, a Vígszínházban és független társulatban (Dollár Papa Gyermekei) is játszol. Ilyennek képzelted a szakmai utadat az egyetem után?

Nem gondoltam, hogy kőszínházban fogok játszani, igazság szerint nem gondoltam semmit, csak azt tudtam, hogy játszani akarok. A tanáraink mindig azt mondták, hogy kőszínházban lehet jól megtanulni játszani, ott kap mindenféle szerepet az ember, nem csak magadat játszod. A kőszínházban van egy rendszer, 18-20 estét játszol egy hónapban, így lehet belejönni.

Szépek és átkozottak, Ódry Színpad / Fotó: Éder Vera

A repertoárodat elnézve, tényleg sokféle szerepet játszol.

Örülök, hogy ezt mondod, de nekem nem így tűnik. A színházban igen, bár ott is inkább a lazább szerepek találnak meg. Filmen szinte csak keményebb karaktereket játszottam eddig, amit nem bánok, mert ezeket mindig jó csinálni. Ezek a vadságomhoz közel állnak, de az intellektusomtól nagyon messze.

Egy interjúban említetted, hogy örültél, amikor kiszabadultál a gimnáziumból. Nem szeretted a középiskolát?

Sokfelé gimibe jártam. Volt, ahol én voltam a jófiú, és jártam olyanba is, ahol épp ellenkezőleg. Először Győrben tanultam, utána elmentem cserediáknak Dominikára, ahol két osztályban is voltam, mert ott is váltottam. Ők nagyon gyorsan befogadtak. Amikor visszajöttem, az iskola, ahol kezdtem, már nem akart engem, ezért elmentem egy sportgimibe. Ott azt éreztem, hogy mindenki hasonló habitusú, mint én, de nem igazán a teljesítményen volt a hangsúly. Végül egy egyházi iskolában kötöttem ki. Szerencsére minden rétegébe bele tudtam kóstolni az iskolai életnek.

Akkor mondhatjuk, hogy lázadó típus voltál?

Igen, most is az vagyok. Ha van egy jó főnök, aki inspirál, akkor nincs miért, de ha egy problémával kapcsolatban mindenki egyetért, az nem biztos, hogy jó. Mindig kell az ellenpont. Ha ütközik valami, abból születhet valami értékes. A szüleim ellen is lázadtam, de remélem, hogy ez nem valami kamaszos hülyeség volt, hanem ennek a magja megmarad egész életemben.

K utazásai, Vígszínház / Fotó: Gordon Eszter

Viszonylag későn döntötted el, hogy színész leszel. Előtte sose volt olyan film- vagy színházi élményed, ami beindított volna benned valamit ezzel kapcsolatban?

Filmeknél lehet, de színházban nem az volt a benyomásom, hogy de jó lehet színpadon lenni. Alapvetően más dolgok érdekeltek. Amikor már csináltam, akkor élveztem, de nem volt semmilyen külső hatás.

A szüleid orvosok, és bár Te egy merőben más pályát választottál, nekem mégis az jutott eszembe, hogy a színész is emberekkel foglalkozik, csak más szempontból.

Igen, analitikus típus vagyok, de az egyetemen is ezt tanítják. A pszichológia nagyon érdekel, és a színészetnek is ez a része izgat a legjobban. Milyen az ember, a tág, megfoghatatlan világ, amiben nincsenek egzakt dolgok, minden szubjektív, végtelen és szabad. Ennek a szakmának a szabadsága tetszik a legjobban. Most épp a skizofrénia foglalkoztat, hogy mi is ez pontosan.

Ahogy olvastam a veled készült interjúkat, pont az jutott eszembe, hogy egy nagyon önreflektív ember vagy, ami manapság ritka, de egy színész esetében mindenképpen nagyon szerencsés és hasznos. A Színmű előtt is ilyen voltál vagy ezt a szakma hozta magával?

Előtte is érdekelt, de mint mondtam, a Színművészetin el is várják valamennyire. Az egyetem előtt sokat olvastam, most már kevesebbet. Szerintem azok a gyerekek, akiknek nagy az általános műveltségük irodalomból, ők valamivel analitikusabbak lesznek. Amikor elolvasol egy könyvet, picit meg is éled a történetet. Dominikán például rengeteg klasszikust olvastam, Kafkát, Dosztojevszkijt, Tolsztojt. Ezek az írók elég jó emberismerettel írtak. Nem egyszerű regényeket, hanem olyan történeteket, amiben az ember többrétegűsége is megjelenik.

Egyszer sem bizonytalanodtál el, hogy biztosan ezt akarod?

Dehogynem! De ki nem? Egyrészt sok minden érdekel, másrészt most kevesebb a kihívás. Remélem, ez csak időszakos.

Együtt kezdtük, rendező: Kerékgyártó Yvonne/ Forrás: IMDB

Többnyire olyan szerepeket játszol, amikben van egyfajta nyers férfierő, nyílt agresszivitás. Neked szimpatikusak ezek a karakterek? Fontos, hogy megszeresd őket?

Persze, de szerintem eleve belőlem is erősen jön egy ilyen jellegű energia. Viszont, ha valaki jobban megismer, akkor azt fogja mondani, hogy a Zsombor nagyon feminin is. De alapvetően tényleg szeretem ezeket a szerepeket. Ha megyek az utcán, legtöbbször a munkásembereket nézem meg. Szerintem azért is, mert gyerekkoromban – bár jómódban éltünk –, nem volt idegen a nyomor, láttam durvább környékeket. Színészként nem lehet fekete-fehéren gondolkodni. Mindenki tud agresszív lenni, mögé kell gondolni, hogy mitől az, mi az a komplexus.

Pont az a lényeg, hogy megmutassam ezeknek a figuráknak a finomabb oldalát, különben unalmas lesz, és ugyanez igaz a pozitív szerepekre is. Nekik a negatív oldalukat kell megmutatni. Az nem izgalmas, ha egy nagyon erős, nagydarab ember nagyon erőst és nagydarabot jelent. Neki meg kell mutatni a gyengeségét, a vicces oldalát, amik szakadékot nyitnak az ő karakterében. Attól lesz érdekes, hogy több rétege van. Az Együtt kezdtükben például az érdekelt, hogy milyen lehet egy függőt eljátszani, hogy a karakterem nemcsak egy vicces fiú, hanem más is van a mosolya mögött.

Van olyan szerepálmod, ami még nem teljesült?

Valami beteg dolgot csinálnék, a szó fizikai- és lelki értelmében. Akkor érzem magamat a legjobban, ha átléphetem a határaimat. A komfortzónán belül nagyon meg lehet halni. Minél extrémebb, minél inkább kitaszított valami, annál jobban érdekel.

Több kortársad rendez monodrámát, téged nem foglalkoztat ez a műfaj?

Nem szeretem a monodráma műfaját. Sok olyan darabban játszom, ahol kifelé kell a közönségnek beszélni, abban kiélem a monodrámát. Teljesen más, amikor a színész játszik, mint, amikor az emberhez beszél. Utóbbi inkább egy stand-up, másfajta energia kell hozzá. Egyébként van egy anyag, amivel foglalkoznék, mert szerintem csak monodrámában lehet megcsinálni, A káosz breviáriuma (Albert Caraco – a szerk.), de egyelőre még csak ötlet.

Kék lagúna, Dollár Papa Gyermekei / Fotó: Kövesi Zsombor

Egy interjúdban említetted, hogy rendeznél, leginkább dokumentumfilmet. Még mindig érdekel?

Igen, az az egyetlen műfaj, aminél azt érzem, hogy nem kell hozzá annyira sok pénz. Nagyon szeretem a low-budget, low-key, nagyon személyes dokufilmeket. Mondok egy példát. YouTube-on van fent egy videó, az a címe, hogy lackáék heroinoznak. Annyi történik benne, hogy három budapesti heroinistát követnek néhány napig. Belelátsz az életükbe, elképesztő karakterek. Érdekel a nyomor, a börtönök világa vagy egy-egy ember élete, ezekről szívesen forgatnék.

Idén februárban mutattátok be Ördög Tamás Kék lagúna című darabját. Egy eléggé megosztó darabról beszélünk.

Ez egy nagyon izgalmas előadás. Csak a test, ösztönös, zsigeri dolgokból épül fel az egész, ami nagyon belülről jön. Felszabadító érzés levetni a szociális normákat. Tominál a próbafolyamat nagyon fluid. Nem feltétlenül a végeredmény érdekli. Szerintem egy bizonyos réteget céloz meg, de közben mindig tele van a nézőtér. Merem remélni, hogy a nézők ki vannak kicsit éhezve az olyan előadásokra, amik a határaikat feszegetik. Nem egy limonádé darab.

Nagyon kevés az ilyen előadás, ami ennyire újat tud mutatni, és nem hagyja, hogy fejben máshol legyél.

Szerintem ezért is nehéz nézni, mert nem ad mankókat a nézőnek. Ha nem hajlandó beletenni magát, akkor akár unhatja is.

A Kék lagúna című előadás legközelebb 2023. szeptember 23-án tekinthető meg.

Jegyek, bővebb információ: Trafó Kortárs Művészetek Háza

(Borítókép: Beleznai Márk Kakukkfióka című filmjéből (2022) / Fotó: Stramszky Péter)

Az interjúhoz ajánlom: