„Mintha verset írnál, csak képekből filmvászonra” – interjú Podányi Dániel operatőrrel
Nagyjából három kérdés mindig megfordul a fejemben, amikor látok egy jó filmet: ki a rendező, milyen más filmjei vannak és vajon fent van-e a film zenéje valahol, ahol újra meghallgathatom? Pedig az is bennem van, hogy mennyire megfogott a film hangulata, amiben az operatőri munkának kulcsszerepe van. Valahogy mégse jutott soha eszembe operatőrök nevei után kutatni, egészen mostanáig, hála Podányi Dániel operatőrnek. Az interjú után kicsit én is operatőr szerettem volna lenni. Majd egy másik életben. Olvassátok szeretettel ezt a sok jó gondolatot!
Mi vonzott a filmezésben?
Alapvetően az, hogy egy élőszereplős műfaj és nem az irodában kell ülni egy laptop előtt. Illetve csapatmunka, szerintem csapatban dolgozni a legjobb. Változatos, sok helyszínen vagyunk, nagyon mozgalmas. Ad egy adrenalint. Fizikailag és mentálisan is megterhelő, fel kell rá készülni, Hosszúak a napok, egy nap 12 órát forgatunk átlagosan. Olyan, mintha egy InterCity gyorsvonatból kidobnának és hirtelen nem tudnám, mi történik. Ilyenkor érdemes filmfesztiválokra menni, kirándulni, programokat csinálni.
És arra emlékszel, mikor dőlt el, hol kattant át, hogy ez érdekel?
Nagyon sokat gördeszkáztam gyerekként. Az is ad egy adrenalint. Egy idő után elkezdtük filmezni egymást, majd csináltunk gördeszkás filmeket. Ez egy érzelmes műfaj: lefilmezed, amikor valakinek sikerül egy trükk és ennek az örömében osztoztok. Így jött a filmezés. A gördeszkázás is egy mozgalmas élet. Ebből nőtte ki magát, hogy megörökítjük egymást, összevágjuk és bemutatjuk egy közönségnek, aminek általában sikere is volt. Ebből a pörgésből jött, hogy a filmezés izgalmasabb, mint leugrani nagyon magas lépcsőkről, ahol össze is törheted magad.
Fonica M-120 (2020). Rudolf Olivér kisfilmje a Cannes Filmfesztiválra is kijutott, operatőre: Podányi Dániel / Forrás: YouTube
Lehettél volna rendező vagy akár színész is, végül miért az operatőri szak mellett döntöttél?
Egy idő után rátaláltam a szerzői filmre, amivel a Filmszemlén találkoztam először. Ott alakult ki bennem, hogy ezzel lehet szakmaszerűen is foglalkozni, így jött, hogy operatőr szeretnék lenni. Mindig is a képkészítés érdekelt. Az operatőri munka pedig onnan indul, hogy jó fotókat kell készíteni.
Arról picit több tudásom van, milyen kvalitásokkal kell egy színésznek rendelkeznie, hogy a kamera elé kerüljön. Mesélj ennek az operatőri oldaláról!
Szerintem fontos, hogy az operatőr barátságos legyen, mert sok emberrel dolgozik együtt. De az, hogy ki milyen pályát fut be, a lehetőségein múlik. Abból lesz sikeres operatőr, akinek sikerül referenciákat összegyűjtenie. Aki kap olyan lehetőségeket, hogy kipróbálhassa magát.
Három tánc (2018). Halász Glória dokumentumfilmje, számos nemzetközi feszztiválon bemutatták, operatőrök: Pataki Ádám és Podányi Dániel / Forrás: Magyar Média Macenatúra
De miért kapja meg a lehetőségeket?
Nagyon fontos, hogy jól tudjon világítani. A képnek a lelkét a fények adják meg. A világítási ízlés, stílus és ezeknek a technikai kivitelezése sokat számít. Ha az operatőr a jelenethez hűen és mégis a saját ízlését belecsempészve tud világítani, az egy nagyon jó adottság.
Egy operatőrnek mennyire kell figyelembe vennie, hogy a film miről fog szólni? Pontosabban, a technikai tudás mellett számít a filmes háttértudás?
Ugyanolyan egyenrangú, filmhez értő alkotó, mint a rendező. Értenie kell a dramaturgiához, kell hozzá egy filmes műveltség, ismernie kell a legendás darabokat, hogy a rendezővel elinduljon a kommunikáció. Mindig úgy kezdtem el filmről gondolkodni egy rendezővel, hogy megmutattam neki azokat a filmeket, amiket jónak tartok és a forgatókönyvhöz megfelelő referencia lehet. Akár a nyitóképe, a helyszínek, a kameramozgás, és ezek mozaikként beépültek a mi filmünkbe is. Általában szerzői filmes alkotásokat hoztam alapul, de ehhez az is kell, hogy rajongjak a szerzői filmekért. Személyes kedvenceim például Leos Carax, Lynne Ramsay vagy Andrea Arnold. Tőlük szoktam filmeket hozni inspirációnak.
Akvárium (2009), operatőr: Robbie Ryan / Forrás: IMDB
A diplomafilmünknél például kocsmát kerestünk, de egyik sem tetszett igazán, és javasoltam, hogy mi lenne, ha munkásszállót keresnénk. Leos Carax nagyon sok filmje munkásszállón játszódik. Találtunk is egy nagyon jót Kőbányán, aminek volt egy régi menzája, már nem üzemelt. És nagyon jól át lehetett komponálni egy olyan térré, mintha egy magyar kocsma lenne, de annál picit különlegesebb, amitől lett a filmnek egy absztraktabb világa. Mindez egy jó megvilágítással megadja a film alaphangulatát. Nem csak bemegyünk valahova, ami az, aminek látszik, ennél összetettebb. Adott egy munkásszállói menza, egy valahonnan hozott kanapé és egy másik filmből hozott világítással kiadnak egy tök izgalmas hangulatot.
A Pont-Neuf szerelmesei (1991), operatőr: Jean-Yves Escoffier / Forrás: European Film Academy
Mik az a három szerzői film, amit nagyon szeretsz?
Lynne Ramsaytől a Patkányfogó, Leos Carax A Pont-Neuf szerelmesei című filmje, illetve Andrea Arnoldtól az Akvárium.
És aminek a képi világa meghatározó számodra?
Leos Carax Rossz vér című filmjének nagyon szeretem a képi világát (operatőr: Jean-Yves Escoffier – a szerk.). Dobos Tamástól az Apaföld is egy különösen szépen fényképezett film, illetve a Másik Magyarország című dokumentumfilmje és a Természetes fény című filmje. Ő egy nagyon jó magyar operatőr. Illetve eszembe jutott egy ausztrál film, a Romper Stomper. Skinheadekről szól, egy nagyon agresszív film, és abban a kézikamera használata az agresszív jelenetekben szerintem nagyon izgalmas. Szabadon és bátran kezeli, kitolja a szakmai szabályokatm egy formabontó filmnyelvet hoz létre. Az ausztrál filmek amúgy is nagyon izgalmasak. Mondok egy másikat: a Vándorrege végig az ausztrál sivatagban játszódik. Két gyerek próbál kijutni egy bennszülött segítségével, és nemcsak a karakterfejlődés miatt izgalmas, hanem mert minden képe olyan, mintha egy festményt néznél. Nagyon szeretem az olyan filmeket, amiknek vagy a világítása, vagy a helyszíne egy dologra koncentrál, ami ebben a filmben a sivatag.
Vándorrege (1971), operatőr: Nicolas Roeg / Forrás: IMDB
Az operatőrnek mennyi beleszólása lehet a készülő filmbe?
Minden folyamatba van beleszólása. A helyszínek kiválasztása a rendezővel együtt szoros szimbiózisban történik. Kisebb szerzői filmeknél, ahol családiasabb a kapcsolat, az operatőr nagyon sokat beleszólhat a történet alakulásába is, vannak rendezők, akik kifejezetten kikérik az operatőr véleményét.
Van olyan szakmai tanács, ami a mai napig segíti a munkádat?
Máthé Tibor mondta, hogy a sötét elemek a háromdimenziós kép érzetét erősítik. Elválasztják egymástól a tereket. Úgy fogalmazott, hogy ha rajzolok egy kört, az karika, ha elkezdem satírozni, akkor az egy gömb. Sötétet csinálni a legnehezebb. Azt is ő mondta, hogy az mindig izgalmasabb, ha a kamera nem szemmagasságból veszi a szereplőt, így az arc karaktere megváltozik. Érdemes picit alulról, felülről vagy oldalról venni. Illetve a totáloknak az ereje. Sok olyan filmet készítettünk az egyetemen, ami az arcra fókuszált. De közben tanultuk meg, hogy egy totálkép írja le igazán a környezetet. Persze ezt filmje válogatja.
Romper Stomper (2018), operatőr: Bonnie Elliott / Forrás: MidwestFilmJournal
Ha most ezt az interjút a jövő operatőrei is olvassák, mi az, amit jó, ha tudnak ezzel a szakmával kapcsolatban?
Talán az, hogy a kamerával megtalálják az egésznek a személyességét. Mitől fog valami megérinteni. Ami téged érdekel egy arcban, egy helyszínben, ami megérint, azt felfedezni munka közben és átadni a nézőnek. Mindenki mást fog belőle érzékelni, de azt érezni fogják, hogy ennek van valami személyes fontossága az alkotó szemén keresztül, nem csak egy legyártott kommersz film. Valahogy a személyesség meg fog jelenni a filmen és ettől lesz szerethető.
És egy reklámfilmnél például ezt hogyan találod meg, mármint a személyességet? Vagy erre nincs annyira szükség?
Ha érdekel a téma, akkor felfigyelek rá. Például forgattam reklámfilmet a Szentkirályi ásványvíznek. A palackon hátrányos helyzetű jégkorcsolyázók voltak és ez is kicsit olyan volt, mint egy portré. Ebben is az ember a fontos. És szerintem mindenki törekszik arra, hogy ezt meglássa, mármint az embert. Persze egy túrórudiban nehéz meglátni, de ez esetben nyilván az eladhatóságon van a hangsúly.
Rossz vér (1986), operatőr: Jean-Yves Escoffier / Forrás: Cinema Reborn
Ha bárkit választhatnál, kivel és milyen témában forgatnál a legszívesebben?
Adam Driver eléggé mozgat az utóbbi években, illetve Denis Lavant francia színészt és Juliette Binoche-t is nagyon kedvelem. Témában pedig egy könyv jutott eszembe: az Utas és holdvilágot jó lenne filmre vinni, mert nagyon szép és vadregényes történet. És van egy rendező, aki már nem él, a Vándorrege alkotója, Nicolas Roeg. Ő nagyon formabontóan használta a filmnyelvet. Vele szívesen dolgoztam volna. Szerintem az operatőri munkában az a legfontosabb, hogy milyen a film mesélésének a hogyanja. Mi az a formanyelv. Mintha verset írnál, csak képekből filmvászonra. Úgy megalkotni a filmnyelvnek a képeit, a kameramozgásait, a helyszíneit, a fényeit, mintha egy versnek lennének a hangsúlyai.
(Borítókép: Bardi Csaba)