Kapcsolódás önmagunkhoz

Kapcsolódás önmagunkhoz

A beszédtréning első lépcsőfoka a testfókuszra, testlazításra épül. Fontosnak tartottam összeszedni a gondolatokat ezzel kapcsolatban, mert sokak fejében a beszédképzés hallatán még mindig a nyelvtörők jelennek meg. Holott ez a tudomány annyival összetettebb, és rengeteg mellékága van, amiket kiegészítésként érdemes megismerni.

Huszonvalahány év tánccal a hátam mögött évekig néztem a testemet. A táncteremben végig tükrök borították a falakat, és gyerekként fel sem tűnt, mennyire természetes, hogy folyamatosan monitorozom a mozgásomat. Majd pár év kihagyás következett, és a covid után egy Alexander órán néztem először ugyanúgy tükörbe, mint anno a rúd mellett. Annyira más volt a látvány, hogy az első óráról csupán az maradt meg, hogy egy idegen testét bámulom a tükörben. Ez az idegenség idővel enyhült, és fokozatosan újra tudtam kapcsolódni önmagamhoz. Sőt, azt is megtanultam, hogy bizonyos testi elváltozások milyen lelki trauma lenyomatai.

 

Hála a közösségi média és az egyes divatcégek egészségtelen mércéinek, rengetegen egész életükben idegennek érzik magukat a saját testükben. Ismertem olyan embert, aki nem tartott otthon tükröt. Ma már mérséklődött a testszégyenítés mértéke, de a hatása nem fog egyik napról a másikra elmúlni. Ezért tartom fontosnak leírni, hogy a magabiztos kiállás és megszólalás egyik alappillére, hogy a testünket is megismerjük, és tudjunk kapcsolódni hozzá. Vegyük észre a jelzéseit és lehetőleg hallgassunk is rájuk.

Az emberek többsége lámpalázzal küzd, ha ki kell állnia nagyobb közönség elé, és ez valahol természetes. Amikor egészségtelen méreteket ölt, akkor viszont hangremegéssel, fokozott izzadással, de akár hangvesztéssel is járhat. A test ugyanis mindent megjegyez és eltárol, hogy ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülnénk, emlékezzen, hogyan kell reagálnia. Gyakorlott előadóknál is előfordul, hogy nyomás alatt a testük ellenáll, pihenésre van szüksége, és ha ennek valaki nem tud eleget tenni, akkor a fizikai tünetek egyre súlyosbodnak.

 

Ezért azok, akiknek a hangjuk a munkaeszközük, érdemes a hang- és beszédképzést kiegészíteniük olyan módszerekkel, amik kimondottan a testre koncentrálnak. Az alábbiakban összeszedtem néhányat, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek. Érdemes többfélét kipróbálni, hogy megtaláljuk, melyik az, ami nekünk a leginkább működik.

 

TRE®

A módszerről először Sólyom Anna A test bölcsessége című könyvében olvastam. A három betű a Tension, Stress & Trauma Release Exercises, vagyis a stressz-, feszültség-, és traumaoldó gyakorlatok kifejezést takarja. Nem akar többnek látszani, mint ami: a felgyülemlett nehézségeket segít levezetni, amit először egy tanár segítségével sajátíthatunk el, de később otthon egyedül is végezhetjük a gyakorlatot. A lényege, hogy ne menjünk el a testünk jelzései mellett, mert később komoly pszichoszomatikus tünetekhez vezethet, ha nem lépünk időben.

Hangtál-terápia

Vagy más néven hangmasszázs. Aki jártas a holisztikus módszerekben, valószínűleg már találkozott ezzel a különleges terápiás módszerrel. A tibeti hangtálakat már régóta alkalmazzák a keleti gyógyászatban, a tálak hangja (méretüktől függően) rezgéseket indít el a testben, ezzel beindítja a test öngyógyító folyamatait. Akár egyszerre többet is el lehet helyezni a testen. Használható fizikai fájdalom esetén (pl.: hát- vagy derékfájás), de szimplán relaxáció céljából is érdemes kipróbálni. E mellett használják meditációhoz, szertartásokhoz, de zenéléshez is.

Shiatsu masszázs

A masszázs a hagyományos kínai orvoslás egyik módszere. Hasonlít az akupunktúrához, de nem tűszúrással gyógyít, hanem kéznyomással, érintéssel. Alapvetően nem masszázs, a kezelés kényelmes ruhában történik. Alapelmélete, hogy a test nem elválasztható a szellemi- és érzelmi részünktől, az embert mint egész nézi, és nem egy-egy problémára fókuszál.

Alexander-technika

Az ausztrál F. M. Alexander módszeréről itt már írtam részletesebben. A technika elsajátítása után már nem ugyanúgy fogunk mozogni a hétköznapokban, mint előtte. Lényege, hogy a legoptimálisabb izommunkával használjuk a testünket. Egészen egyszerű gyakorlatokból áll, és mivel ezeket a gyakorlatokat végezzük a legtöbbször a hétköznapokban, ebben rejlik a nehézsége. Eleinte nem is érdemes egyedül nekiállni, mert kívülről nem látjuk magunkat, ami pedig berögzült, reflexszerű, azon még nehezebb változtatnunk. Hatására kevesebb fájdalmat fogunk érezni a testünkben, és ha nincs komoly mozgásszervi problémánk, akár teljesen meg is szüntethetjük a izomfeszültséget.

Kontakt improvizáció

Ez az egyedüli módszer, amit érdemes csoportban végezni, és a táncosok, színészek körében jól ismert módszer, gyakran alkalmazzák a képzéseiken. Azonban akkor is rengeteg jótékony hatással bír, ha valaki civil munkát végez. Segít jobban megismerni a testünk határait, segít jobban bízni a testünkben. Ez egy olyan kísérletekre, jelenlétre, éber figyelemre épülő módszer, amivel felfedezhetjük, hogy mennyi mindenre képes a test, ha teret engedünk neki, hogy kipróbálhassa magát különböző helyzetekben.

A sor természetesen folytatható, ma már megannyi kurzus, technika épül arra, hogy hogyan bánjunk jobban a saját testünkkel, és hogyan halljuk meg a jelzéseit. A tréningjeimen masszázzsal, Alexander-technikával, valamint meditációval is dolgozunk. Ahhoz is adok tippeket, hogy ezeket a gyakorlatokat hogyan tudod otthon, egyedül is alkalmazni a mindennapokban.

 

Ha kipróbálnád, ezen a linken tudsz jelentkezni.

További hasznos linkek, források:

TRE®

Shiatsu

Alexander-technika

Kontakt improvizáció

Hangtál-terápia

(Borítókép és képek: Canva)