Változatok túlélésre – 5 színházi bemutató

Változatok túlélésre – 5 színházi bemutató

Minden év végén megfogadom, hogy a következő évben mindent alaposan előre megtervezek. Vége a kapkodásnak, rohanásnak, lesz bevásárlólista, blogterv, edzésterv, időben lefekvés, meg minden, amiről tizenévesen azt gondoltam, hogy na, majd most. Ez idén meg is történt, és mint az előző években, kemény egy hétig tartott. Ezzel csak azt szeretném mondani minden kedves olvasómnak: időben vegyétek meg a színházjegyeket!

 

Az alábbi 5 darab – kimondottan vagy kimondatlanul – reflexió a ma történéseire, makro- és mikroszinten egyaránt. A járványhelyzetre, a háborúra, a hétköznapok nehézségeire néha nem árt kívülről, más szemszögből ránézni. Így, ha a problémák nem is múlnak el egyik napról a másikra, ami jelen helyzetben amúgy is lehetetlen lenne, talán valamennyire segítenek túlélni a mindennapokat.

 

Kurázsi és gyerekei

Kurázsi és gyerekei, olvasópróba / Fotók: Borovi Dániel

Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című műve időről időre felbukkan a magyar színházakban. Legtöbbször Zsótér Sándor rendezésében láthattuk, aki idén a Budaörsi Latinovits Színházban állítja ismét színpadra Kurázsi és gyerekei címen. Brecht megrázó, háborúellenes írása talán még sosem volt ennyire aktuális. A darab általánosságban foglalkozik a háborúval, amelynek mindig azok az emberek a legnagyobb elszenvedői, akiknek semmi közük hozzá. „[…] ez a darab sokkal absztraktabb ennél. Nem a szerb háborúról szól, és nem is az afganisztániról. Nem az irániról, nem a csecsenről és nem az orosz-ukránról, Brecht valamilyen módon mégis megmutatja, miért tör ki egy háború. És azt is, hogy ehhez a kisembereknek nagyon-nagyon kicsi közük van. Szinte semmi. Mármint olyan kisembereknek, mint te vagy én” – Zsótér Sándor a darabról (forrás.)

 

Bemutató: 2023. február 18.

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Spolarics Andrea, Böröndi Bence, Fröhlich Kristóf, , Páder Petra, Nagy Katica, Sas Zoltán, Juhász Vince

Helyszín, bővebb információ: Budaörsi Latinovits Színház

 

 

Ki ölte meg az apámat?

Ki ölte meg az apámat? / Forrás: az esemény Facebook oldala

Édouard Louis (eredeti nevén Eddy Bellegueule) kortárs francia író, regényeit és novelláit szegény, szenvedéssel teli gyerekkora és a francia munkásréteg ihlette. Magyarul is megjelenő első regénye, a Leszámolás Eddyvel (2014) világszerte óriási sikert aratott, 20 nyelvre fordították le. A Jurányi Ház Szenteczki Zita és Kovács Domokos rendezésében a báb, a tánc és a prózai elemek ötvözésével állítja színpadra Louis Ki ölte meg az apámat? című, szintén önéletrajzi ihletésű, 2018-as regényét. A darab bemutatja, hogyan avatkoznak bele a társadalmi problémák és a politika mikroszinten, szinte láthatatlanul családi kapcsolatainkba.

 

Bemutató: 2023. február 28.

Rendező: Szenteczki Zita és Kovács Domokos

Szereplők: Bánky Sára, Bartos Ági, Csarkó Bettina, Csernák Norbert, Hrisztov Toma, L. Nagy Attila, Szekeres Máté

Helyszín, bővebb információ: Jurányi Ház

 

 

A vége

Szűcs Attila: Szoba fekete kutyával, a kép Bartis Attila A cége című könyv borítóján látható / Forrás: Balkon

Bartis Attila író, fotográfus, már több regényét is viszontláthatta a közönség a színházakban. A 2015-ben megjelent A vége idén Nagy Péter István rendezésében kerül színpadra a Radnóti Színházban. Ahogy Kemény István írja: „Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat […]”. Szabados András főszereplő bőrébe három színész, Porogi Ádám, László Zsolt és Katona Péter Dániel bújik, hogy elmeséljék történetét. Szerelmekről, karrierről, családról, amelyek kiragadott mozzanataiból összeáll egy történet, kirajzolódik egy korszak, amelyben, ha mi nem is éltünk, felidézhetjük saját életünk fontosabb pillanatait.

 

Bemutató: 2023. március 5.

Rendező: Nagy Péter István

Szereplők: Porogi Ádám, László Zsolt, Katona Péter Dániel, Kováts Adél, Lovas Rozi, Rusznák András, Berényi Nóra Blanka, Bata Éva, Pál András, Bálint András,

Helyszín, bővebb információ: Radnóti Színház

 

 

 

Dekameron 2023

Dekameron 2023, olvasópróba / Fotó: Piti Marcell

Závada Péter, Háy János, Székely Csaba, hogy csak néhány nevet említsek azok közül a kortárs magyar írók közül, akiknek történetei megelevenednek a Budapest Bábszínház színpadán, Szikszai Rémusz rendezésében. Boccaccio eredeti történetéből kiindulva 10 magyar író reflektált korunk járványhelyzetére és a háború történéseire, amelyek talán segítenek feldolgozni, megérteni a bennünk zajló gondolatokat, vagy választ adnak a kérdéseinkre. Egyben művészi keretet ad annak az időszaknak, amelyben élünk, és amelyben a történetmesélés fontosabb szerepet kap, mint valaha.

 

Bemutató: 2023. március 11.

Rendező: Szikszai Rémusz

Szereplők: Ács Norbert, Barna Zsombor, Bartha Bendegúz, Blasek Gyöngyi, Ellinger Edina, Fodor Tamás m.v., Hannus Zoltán, Kovács Judit, Pallai Mara, Pethő Gergő, Podlovics Laura, Spiegl Anna, Tatai Zsolt

Helyszín, bővebb információ: Budapest Bábszínház

 

 

Tapasztalt asszony

Tapasztalt asszony / Forrás: Jurányi Ház

Női szerepek, férfi szerepek, család, szerelem, szexualitás, röviden így lehetne összefoglalni Tasnádi István darabját, ami anno 2012-ben debütált a Szabadkai Népszínházban. Idén márciusban pedig a Jurányi Ház állítja színpadra Péterfy Bori, László Lili, Schruff Milán és Pataki Ferenc szereplésével. A humoros történet egy leánynevelő brosúra tanácsaiból indul ki, átültetve az akkori korban természetes családon belüli szerepeket a mai korba, arra keresve a választ, hogy vajon most mi és ki tartja össze a családot?

 

Bemutató: 2023. március 31.

Rendező: Tasnádi István

Szereplők: Péterfy Bori, László Lili, Schruff Milán, Pataki Ferenc

Helyszín, bővebb információ: Jurányi Ház

(Borítókép: www.canva.com)