„Végül nem lettem színész, de azt hiszem, nem véletlenül alakult így”

Pár napja valamilyen horror ment az egyik csatornán, amit én csak fél füllel hallgattam telefonnyomkodás közben, de így is felismertem korunk egyik leghíresebb szinkronhangját. Ennek a véletlennek köszönhetően ma azt is tudom, ki rendezte a film szinkronját. Nikas Dániel már tizenkilenc évesen rendezői székbe ült, jelenleg pedig a Mafilm Audio Kft. szinkronrendezőjeként nap mint nap azért dolgozik, hogy a lehető legjobb magyar hangokkal nézhessük a külföldi filmeket és sorozatokat.

Bevallom, nem sokat tudtam Rólad korábban, de amikor felmentem az ISzDb honlapjára, egyből felismertem a hangod. Egy picit mesélj magadról, hogyan jutottál el a szinkronrendezéshez?

Gyerekkorom óta jóbarátként kísér ez a szakma, volt valamilyen megmagyarázhatatlan kötődésem hozzá. Felismertem bizonyos színészek hangját, koncepciókat kerestem szereposztásokban, vagy meghallgattam a végefőcímeket. Persze akkoriban még nem volt ebben megfontoltság, csak érdeklődés és gyermeki rajongás. Tinédzserként is foglalkoztatott a szinkronizálás, rengeteget olvastam róla az interneten, tájékozódtam, később már neveket is tudtam társítani bizonyos hangokhoz. Sok sorozatot és filmet néztem eredeti nyelven. Kifejezetten szórakoztatott előtte vagy utána meghallgatni a magyarul beszélő változatukat. Abban is volt valami egészen különös örömöm, ha egy filmrészletet több nemzet nyelvén meghallgathattam.

A mai napig végtelenül érdekesnek találom a különböző országokban elterjedt szinkronizálási szokásokat, hangképzési technikákat. Tizenöt évesen kezdtem szinkronizálni. Marton Bernadett, későbbi rendező kollégám hívott először, nála tanultam a rendezés technikai alapjait is. Ez egy olyan szakma, amit specifikusan nem tanítanak Magyarországon. Talán kijelenthetem, hogy autodidakta módon lehet elsajátítani, ennek leginkább a felgyorsult munkamenet az oka. Az asszisztencia a legtöbb stúdióban megszűnt, nincs lehetőség nagy rendezőktől tanulni.

Rendezőként egy mexikói szappanopera volt az első munkám, ekkor még csak tizenkilenc éves voltam. A sorozat az akkor még Pannonia Sound System nevet viselő stúdióban készült, ahol rendezőt kerestek erre a munkára. Szinkronizálni és fordítani is itt kezdtem, a vezetőség pedig tudta, hogy vannak rendezői ambícióim. A szakma szkeptikusan fogadta ezt a nem mindennapi helyzetet. Jóformán példátlan, hogy ilyen fiatalon valakit rendezői székbe ültessenek. Az ezt követő időszakban próbáltam bizonyítani az elhivatottságomat és szakmailag fejleszteni magamat.

Olvastam, hogy gyerekként játszottál színházban, tehát volt vagy van benned egy színészi véna. A szinkronban csak a hangoddal vagy jelen. Van még benned szereplési vágy, vagy hogy valahogyan másképp is megmutasd magad?

Kicsit magának való, zárkózott gyerek voltam. Kilenc évesen felvételiztem a Koltai Judit vezette Holdvilág Kamaraszínház gyermekszínkörébe, ahol beszédtechnikát, mozgást és színészetet tanultunk. Lehetőséget kaptunk eljátszani kisebb-nagyobb szerepeket gyerekdarabokban. Úgy gondolom, művészileg érzékenyebbé, nyitottabbá váltam ebben az időszakban. Jól éreztem magam a színpadon. Végül nem lettem színész, de azt hiszem, nem véletlenül alakult így.

Szinkronizálni csodálatos játék, mert ragaszkodnod kell megalkotott helyzetekhez, eljátszott szerepekhez, mégis kiegészítheted, foltozhatod ezeket a hangoddal, az érzéseiddel. Egy kicsit a tieddé is válik az egész. Úgy érzem, ebben kiélhetem azt a szereplési vágyat, amit annak idején a színház jelentett. Egyébként a szinkronizáló művész nem csak a hangjával van jelen. Pont akkor születik meg a plusz, ha fejben is idomul a képen látottakhoz.

Hogyan zajlik a szinkronszínészek kiválasztása? Van bevett módszered?

Erre nincs bevett módszer vagy recept. Ugyanakkor vannak hangi adottságok, belső és külső jegyek, amelyek kiváló iránymutatók. Amikor rendezni kezdtem, sokkal inkább külső jegyekre hagyatkoztam, többnyire a színészek közti hasonlóságokra. Sokszor ezek a párosítások jól működtek. Az utóbbi pár évben elkezdtem komplexebben elemezni a karaktereket, előtérbe helyeztem az eredeti színész hangját és az eljátszott karakter habitusát. Persze ehhez az kellett, hogy minél átfogóbb képem legyen a magyar színészekről. Sokat járok színházba, igyekszem nyomon követni a magyar gyártású filmeket, sokszor itt ismerek meg egy-egy (számomra) új nevet. Sokat merítettem Tabák Kata és Aprics László (szinkronrendezők – a szerk.) munkásságából. Szereposztás és színészvezetés szempontjából is inspiráló számomra egy-egy általuk rendezett szinkron.

Nem szeretem a kommersz dolgokat. Hiszek abban, hogy egy szinkronizált film lehet életszagú, egy dialógus lehet természetes. Nyilvánvalóan az eredeti film és a rendező koncepciója határozza meg, hogy művibb vagy természetesebb-e a színészek játéka. Nekem ehhez minden esetben alkalmazkodnom kell, de nem szeretem rutinból, vágtatva felvenni a szinkront. Márpedig a rutinból felvett szinkron sokszor nagyon művi. Azt tapasztaltam, hogy kellő instrukcióval a legrutinosabb színészekkel is nagyon szép árnyalatokat lehet megjeleníteni szinkronizálás közben. A mai napig azon dolgozom, hogy minél érthetőbben, tömörebben és pontosabban adjam át ezeket az instrukciókat a színészeknek. Van, hogy sikerül, van, hogy nem. De ha az ember csapatjátékos, óriási segítséget jelent a színész és a hangmérnök gondolkodása is. Ha meghallgatod őket és közös nevezőre tudtok jutni, abból nagyon szép dolgok születnek.

Magyarországon a filmek, sorozatok zömét tudtommal (javíts ki, ha nem így van) képzett színészek szinkronizálják, de hallottam, hogy egyes helyeken van külön szinkronképzés. Szerinted egy szinkronhangnál melyik az előnyösebb? Ha képzett színész az illető, vagy ha jó a szinkronhangja?

Szándékosan kerültem eddig is a „szinkronszínész” szót. Fantasztikus színészeink vannak, sokan egyetemen tanulják a szakmát, sokan gyakorlatban fejlesztik és kamatoztatják a tudásukat. Végzettségtől függetlenül úgy gondolom, erre születni kell. A tehetség nem tanulható. Persze vannak olyan technikai dolgok, amelyek taníthatók-tanulhatók. Például a szimultán beszéd az eredeti hanggal, a mondatok logikus tördelése, a helyes hangképzés, a hanglejtések vagy a hangsúlyozási technikák. Biztosra veszem, hogy ilyen értelemben érdekes betekintést nyújthat a szakmánkba egy szinkronképzés, de naiv dolog azt gondolni, hogy egy biztos karriert is beindít. Továbbá azt látom, hogy ezek a képzések túlárazottak, esetleg munkát ígérnek, ami aztán nem következik be.

A gyermekekkel foglalkozó képzésekről annyiban más a véleményem, hogy a gyerekek nagyon érzékenyek, intuitívak, könnyen taníthatók. Esetükben sikeresebbnek tűnhet egy-egy ilyen képzés, óriási élményt jelenthet nekik, bár munkát közülük is kevesen kapnak a későbbiekben. A valóban tehetséges, rátermett gyerkőcök többnyire a színpadról kerülnek a stúdióba, vagy éppen fordítva, de valamilyen módon elköteleződnek a művészet iránt. Később persze elválik, milyen irányban dolgoznak tovább: színházban, kamera előtt vagy szinkronstúdióban.

Hogy egzakt választ adjak a kérdésedre: a szinkronizáló művész akkor végez igazán jó munkát, ha a stáb instrukcióit követve, az eredeti színész játékát a legpontosabban követi le és adja át magyarul. Ezt nem lehet sem végzettséghez, sem szinkronhanghoz kötni.

Jelenleg milyen filmeken, sorozatokon dolgozol?

A járványhelyzet miatt jelenleg semmin. Egyébként rendezőként sok netflixes projektért felelek, ezeknek viszont nem árulhatom el a címét. Korábbi munkáim közül a Szexoktatás című produkciót emelném ki, ami megdöbbentően aktuális, őszinte, vicces és mai fiatalok nyelvén szól minden korosztályhoz, húsba vágó témákról. Nehéz, de annál szórakoztatóbb munka volt, és különösen büszke vagyok a magyar változatára.

Ha épp nem szinkronizálsz vagy rendezel, mivel kapcsolódsz ki?

A szinkron a hobbim is egyben, sokszor akkor is dolgozom, amikor nem kellene. Van, hogy észre sem veszem. Mindezzel együtt a film- és sorozatnézés a mai napig nagyon szórakoztat. Szeretek a szabadban lenni, órákig elsétálgatok zenét hallgatva. Az edzés két éve a mindennapjaim része: kikapcsol és szuperül levezetem vele az energiáimat. Elhatároztam, hogy többet fogok olvasni, az valahogy elmaradt az elmúlt időszakban.

Nagyon hiányzik az utazás. Az utóbbi években kisebb, európai úti célokat tűztem ki és utaztam el, akár barátokkal, akár egyedül. Borzasztóan szeretem megélni, hogy milyen az élet máshol, milyen a kommunikáció, milyen ingerek érhetnek egy idegen országban. Nagyon élvezem, ha egy általam valamennyire ismert nyelven kommunikálhatok. Ha vége a járványidőszaknak, szeretnék több helyre eljutni, idővel távolabbi célpontokra is.

Van olyan szinkronszínész, akivel még nem dolgoztál együtt, de nagyon szeretnél?

Szerencsésnek gondolom magam, mert rengeteg kiváló, neves színészt vezethettem az elmúlt években. Amikor először dolgozom egy művésszel, azon vagyok, hogy jó hangulatú, hatékony forgatást vezényeljek le. Nem szeretem, ha a színész feszült, márpedig a stáb nagyban befolyásolhatja az állapotát, annyi mindenre kell összpontosítania. Inkább mankó szeretnék lenni, mintsem hajcsár.

Közel három éven át dolgozhattam Vigvári Ágnes gyártásvezetővel, aki a legőrültebb ötleteimet is segített megvalósítani. Többek között azért is ismerhetek ennyi színészt, mert végtelen türelemmel és professzionális hozzáállással diszponálta nekem sokszor azokat a kollégákat, akik ritkán vállalnak szinkront. Például így volt alkalmam együtt dolgozni Básti Julival, Alföldi Róberttel, Szacsvay Lászlóval vagy Máté Gáborral.

Nehéz erre a kérdésre választ adnom, de Kern Andrással és Udvaros Dorottyával szívesen dolgoznék egyszer. Ők ma már nemigen szinkronizálnak. Óriási élmény és tapasztalat ilyen volumenű művészeket instruálni. Hiszek abban, hogy a kölcsönös bizalom a kulcs hozzájuk is.

(Borítókép: Borovi Dániel)