„A látvány a lelkünkből táplálkozik” – interjú Nagy Brigitta Szonja díszlet- és jelmeztervezővel
Vannak azok az emberek, akik úgy tudnak beszélni a hivatásukról, hogy közben azt érzi az ember, bárcsak ő is azt csinálhatná, amit ők. Miközben Nagy Brigitta Szonjával beszélgettem, én is valami hasonlót éreztem. Brigi idén végzett díszlet- és jelmeztervezőként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Neki köszönhetően picit én is beleláthattam ebbe a csodálatos szakmába. Ők azok, akik színeket, érzéseket, hangulatokat építenek egy-egy történet vagy szereplő köré. Kevés szó esik a munkájukról, pedig nagyon is fontos szerepet töltenek be a színház és a film világában.
Mielőtt bármilyen konkrét témára rátérünk, mesélj kérlek kicsit magadról! Hogyan vezetett az út oda, ahol épp most vagy?
Gyerekkorom óta érdekelt a film, később a színház is teljesen magával ragadott. Mindig az emberek és az emberi kapcsolatok foglalkoztattak a legjobban. Bizonyos szempontból elég hamar fel kellett nőnöm, és egyszerre mindig több dolog érdekelt. Ez okozott némi nehézséget, sokan nem értették, miért nem választok egyvalamit. Már gyerekkoromban is volt bennem egyfajta kettősség. Általános iskola végéig énekeltem az énekkórusban, gyakran felléptem szólistaként, miközben rajzszakkörre is jártam, majd később drámatagozatra.
Később ez a rajztudás vezetett a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakára, ahova elsőre felvettek. Ez elsősorban egy színházorientált képzés. A színész és a látványtervezői ambíciók mondhatni ugyanabban az időben jöttek, egyszerre mindig több helyen fejlesztettem magam. Úgy éreztem, olyan vagyok, mint egy szivacs, ami próbál minél több dolgot magába szívni. Az új emberek, új helyek, új impulzusok hajtanak. Szerintem a film és a színház erre egy tökéletes alkotóhely, ahol az emberek között csapatmunka jön létre, egy cél érdekében: az alkotásért.
Nagy Brigitta Szonja / Fotó: Géczy Dávid
A mai napig érdekel a szakma előadóművészeti része is, igyekszem ezt az oldalamat is folyamatosan fejleszteni. Jártam Lukáts Andorhoz és Jordán Tamáshoz, majd a fizikai színház is elkezdett érdekelni. Megkerestem Magyar Évát, jártam Földessy Margithoz, illetve a Sztalkersuliba, Vecsei H. Miklós csoportjába. Ezek a tapasztalatok minden téren hasznosak voltak, hogy komplexebben lássam a mozgóképet és a színpad világát. A párom, Géczy Dávid, aki filmrendező, már a kezdetektől nagyon inspirált, az utóbbi időben pedig volt szerencsénk sokat együtt dolgozni. Legutóbb a három országban is forgalmazott Abrakadabra című AMC Networks dokumentumfilm sorozaton dolgoztunk, melynek a látványáért feleltem.
A rengeteg érdeklődés mellett, miért pont a jelmez- és látványtervezésre esett a választásod?
A látványtervezésben az a legizgalmasabb, hogy vizualizálhatunk például egy olyan teret, amely teljes mértékben lefesti egy ember életterét, anélkül, hogy látnánk magát a karaktert. Megrajzolhatunk egy embert és egyetlen pillanatban megmutathatjuk egy pillantásából, vagy szemöldökrándulásból az érzéseit. Színészként szerintem csak az eszköz más, mert ott a testével „fest” az ember. Az egyetem első évében kaptunk egy makett feladatot, A gyűjtő szobája címmel, ami azért kivételes, mert itt teljesen mi találhattunk ki mindent. Milyen korban játszódik, ki a karakter, mit gyűjt stb. Önismereti szempontból is érdekes volt. Mindig a perszonális lény érdekelt, jelmeztervezésnél kifejezetten szeretek a karakterrel foglalkozni, hogy ki az az ember, mit érez, milyen a jelleme. A mögöttes tartalmat keresem, és annak megmutatását, amit papírra vethetek. Ez nem feltétlenül feladata egy jelmeztervezőnek, de nekem szükséges ahhoz, hogy alkothassak.
Az említett ‘A gyűjtő szobája’ című elsőéves egyetemi feladat, a végleges befotózott, bevilágított makett.
Egy jól összerakott látványterv vagy aprólékosan megtervezett jelmez rengeteget hozzátesz egy színházi darab vagy film minőségéhez, mégis keveset hallani a Ti munkátokról.
Ez elsősorban egy alkalmazott művészet, egyfajta háttérmunka. Egy székből is lehet díszletet varázsolni, de nem mindegy, hogyan helyezzük el a térben, hogyan van megvilágítva vagy hány darab van belőle. Teljesen más, amikor nagy összegekből lehet nagyot álmodni, de a színházban, főleg egy pályakezdő alkotónak, erre nem mindig adott a lehetőség. Meg lehet tanulni kis dolgokból is csodálatos dolgokat varázsolni.
Ennek kapcsán eszembe jutott Lars von Trier Dogville című filmje, amiben nincsenek falak, fák, de még egy igazi kutya se. Fekete a padló, fehér krétával telerajzolva, így jelennek meg az utcák, a házak, a növények. Egyes díszletek, például a házakban található kiegészítők, tárgyak viszont jól kimunkáltak, fontos jelentőséggel bírnak, pont úgy, ahogy a színházban is.
Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező diplomamunka - Tasnádi István ‘Közellenség’ című drámájához készült jelmeztervekből egy részlet.
Szerintem a brecht-i elidegenítő színház mintapéldája, amelyben a puszta ábrázolás megfigyelő pozícióba kényszeríti a nézőt. Erőteljes őszinteséggel mesél az emberi természetről. Ez a letisztultság nagyon erős látványelemként hat. Szerintem elsőre az emberek a látványról vagy a díszletről az ellenkezőjét gondolják, pedig ez is egyfajta látványtervezői koncepció.
Melyek azok a tulajdonságok, amelyeket egy profi jelmez- és látványtervezőnek érdemes erősítenie magában?
Ez egy jó kérdés! Pontosan nem tudom megfogalmazni, de fontos, hogy nyitottak legyünk a világra, legyen erős képzelőerőnk, és megtanuljuk kivetíteni a bennünk lévő képet. Ez csapatmunka, egy projektnek a része vagyunk, ahol összhangban kell lennünk a rendezővel, a színésszel, az operatőrrel, az egész teammel, vagy a díszlettervezőnek a jelmeztervezővel, ha az nem egy személy. A térnek és a kosztümnek nemcsak jól kell kinéznie, hanem szolgálnia is kell a színész játékát vagy a rendező elképzeléseit. Fontos a kapcsolódás, a kutatás, a kísérletezés, a gyűjtés és a probléma megoldó képesség. Folyamatosan magunkba szívjuk a vizuális ingereket, például fotókat, apró dolgokat, helyszíneket, amelyek később hasznosak lehetnek az alkotás során.
Nagy Brigitta Szonja / Fotó: Biro Valentina
Mi az első lépés egy látványtervezői munkafolyamatban?
Más egy filmes munkafolyamat, mint egy színházi, de ami mindig az első, az a forgatókönyv, majd a rendezővel való folyamatos kommunikáció. A manuális tervezés mellett a mai világban szerintem elengedhetetlen a számítógépes programok használata. A lényeg, hogy segítse az alkotói folyamatot és a tervezést. Én személy szerint fontosnak tartom a manuális munkát, a makettkészítést, a papír alapú rajzolást, mert egyszerűen szaga van, textúrája, tapinthatósága, de hosszú távon gyorsabb és praktikusabb a digitális tervezés felé nyúlni. Lényeges a költségvetés észben tartása, ami számomra nehéz része a tervezésnek, mert ez nagyon kiesik az művészi alkotás folyamata alól.
Elengedhetetlen a kijelölt mű korának kutatása és elemzése. A tervezéstől a kivitelezésig hosszú az út, fontos a dokumentáció. Egy mai korban főleg a helyszínt kell megtalálni, de egy történelmi filmnél jobban oda kell figyelni, nagyobb kutatómunkát igényel. Egy korabeli használati tárgynál nem mindegy, mikor fedezték fel, hanem bele kell kalkulálni azt is mikor terjedt el. Az egész az atmoszférateremtésről szól, hiszen a kor érzését kell felfedezni és megmutatni a nézőknek.
Nagy Brigitta Szonja / Fotó: Varsics Péter
Kik azok a rendezők, színészek vagy művészek, akik inspirálnak, akár szakmailag, akár emberileg?
Tavaly volt szerencsém találkozni az Ataff Filmfesztivál keretein belül Jean Rabasse látványtervezővel. Azóta is bátran fordulhatok hozzá a kérdéseimmel. Sokat beszélgettünk, megnézte az akkori portfóliómat is. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jean-Pierre Jeunet, Bernardo Bertolucci, Roman Polanski vagy Gaspar Noé, aki nekem is egyik nagy kedvencem. Csodálom a munkásságát, elképesztően inspiráló művésznek tartom. Rendezők közül, akiknek a stílusa közel áll hozzám, David Lynch, Stanley Kubrick és Jim Jarmusch. Ha felismerhető látvány szempontjából kellene említenem neveket, akkor pedig Guillermo del Toro, Wes Anderson és Tim Burton neveit mondanám. Fontosnak tartom megemlíteni még a hazai színházművészetet, elképesztően inspiráló a magyar színháziközeg, főleg az alternatív társulatokat kedvelem. Pintér Béla darabjait, a volt Krétakör alkotásait vagy Mundruczó Kornél rendezéseit kifejezetten szeretem.
Nagy Brigitta Szonja / Fotó: Sos Zoltán
Minden alkotónak megvannak a saját bevált munkamódszerei. Nálad hogyan zajlik egy tervezői folyamat?
Nagyon szeretek intenzíven ötletelni és keresgélni a saját impresszióim között. Ehhez viszont mindig idő kell. Aztán egyszer csak megérkezik a belső sugallat, vizuális válasz, de ehhez az kell, hogy folyamatosan skicceljek, jegyzeteljek. Rossz tulajdonságom, hogy sose vagyok elégedett, de ez mindig előre hajt. Amikor fest az ember egy képet, azt is nehéz abbahagyni, az örökkévalóságig lehet húzni rajta az ecsetvonásokat. Egy pontot viszont mindig meg kell szabni, amikor már nincs tovább. Lehet, hogy visszakanyarodok az első vázlathoz, de ehhez meg kell tennem egy utat.
Nagy Brigitta Szonja / Fotó: Törő Balázs
Nemrég olvastam egy cikket a díszlet és a történetmesélés kapcsolatáról. Szakemberként szerinted miben rejlik, hogy ez a két elem sikeresen kiegészítse egymást?
A történetmesélésben mindig van egyfajta időbeli előrehaladás, egy változás. Mindig csodás megmutatni, hogyan lesz valami egy pillanat alatt komor, agresszív, magányos vagy derűs és vidám. Hérakleitosz idézete jut eszembe: „Az egyetlen állandó a változás maga.” Az a jó színpad vagy tér, amely képes a történetmesélésre és nem feltétlenül kell hozzá fantasztikus látvány. Ha arra gondolok, amikor gyerekkoromban édesanyám mesét mondott, akkor a gyermeki képzelőerő jelentette a látványt. Ez pedig mindenkinek más. A látvány a lelkünkből táplálkozik.
Akik komolyabban érdeklődnek a téma iránt, Brigi ajánlása:
Jerzy Grotowsky: Színház és rituálé
Nagy Ákos-Wegenast Róbert: A kisszínpad technikája
(Borítókép: Wertán Botond)