„Néha ijesztő dolgokat kell csinálni, hogy valami elinduljon”

Amióta láttam a Színház- és Filmművészeti Egyetem díjnyertes előadásában, szerettem volna beszélgetni Nadrai Zitával. Kíváncsi voltam, hogyan vezetett az útja a pszichológia szaktól a színészetig, miként élte meg az egyetemi éveket, és milyen tervei vannak a jövőre nézve. Egy rendkívül tudatos, önreflektív és elhivatott embert ismertem meg a személyében, aki a bizonytalanságok ellenére is keresi az új lehetőségeket.

Tudtad, hogy a Zita név boldogságot, szerencsét jelent? A színészettel kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy nem kevés szerencse is kell hozzá. Egyetértesz ezzel az állítással?

Mielőtt válaszolnék a kérdésedre: én is nagyon szeretem a neveket. Régen sokszor megnéztem egy szerep nevének a jelentését. Például a Bernarda Alba házában Angustiast játszottam, ami szorongót jelent. Ez a plusz információ nagyon jó kapaszkodót adott a próbafolyamat során. Az állítással pedig teljesen egyetértek. De az is fontos, hogy mit nevezünk szerencsének? Gyakran azzal azonosítjuk, hogy ezen a pályán az a szerencsés, aki ismert vagy sok feladata van. Ezek nagyszerű dolgok, de nem feltétlenül jelent egyet a szerencsés pályával.

*Bernarda Alba háza (r.: Funtek Frigyes) / Fotó: Cseke Tamás*

Akkor úgy kérdezem, hogy te mit értesz szerencse alatt, amikor színészi pályáról beszélünk?

Szerintem egy alkotó akkor szerencsés, ha minőségi anyaggal dolgozhat olyan környezetben és olyan emberekkel, ahol önazonosan és felszabadultan tud létezni. Ha valóban közös üggyé válik egy próbafolyamat. Jelenleg ezeket érzem a szerencse komponenseinek. Viszont mindennek az alapja, hogy dolgozol és szorgalmasan csinálod a dolgod. Innen indul. Sokáig hittem, hogy úgy van, mint a népmesékben. A tiszta szív és a munka azonban nem mindig elég, fontos a szerencse. Ha pedig a rendezők eljönnek az előadásodra és elhívnak dolgozni, mert tetszik nekik, amit csinálsz, az a szerencse része. Ez az egész ott kezdődik, hogy látszódni kell. Kicsit más, de idekapcsolódik, az alkat kérdése. Ebben például kifejezetten szerencsésnek érzem magam. Nagyon sokféle feladatot kaptam az utóbbi években: voltam kislány, parasztasszony, kurva, férfi, gördeszkás stb. Ezért hálás vagyok.

Azt olvastam, hogy tanultál pszichológiát. Végül miért döntöttél a színház mellett?

Igen, van egy kis papírom arról, hogy viselkedéselemző vagyok. Az érettségi után felvettek pszichológia szakra, és mellette megcsináltam egy drámapedagógiai képzést is, mert az mindig is érdekelt. Két évig vezettem egy színjátszókört a Marczibányi Téri Művelődésközpontban. Viszont a pszichológia mesterképzésre először nem vettek fel és azt hittem, vége van az életemnek. Adódott a kérdés, hogy mit kezdjek magammal abban az egy évben, amíg újra megpróbálom a felvételit. És akkor jött a KIMI (Keleti István Művészeti Iskola – a szerk.). Életem egyik legjobb éve volt, mindent megkérdőjeleztem, amit addig gondoltam bármiről.

*Nadrai Zita / Fotó: a színésznő sajátja*

Rácz Attila osztályfőnököm gondolatai pedig a mai napig velem vannak, sokszor adtak erőt az elmúlt években. Tőle tanultam, hogy az úton levés mennyire értékes állapot, ne akarjak egyből megérkezni. És bármennyire is nehéz, mindig kell, hogy legyen fény. A Színmű felvételijére inkább kíváncsiságból mentem, abban a tudatban, hogy úgysem vesznek fel, de egyszer ki kell próbálni. Majd mikor kiderült, hogy igen, tényleg nehezen hoztam meg ezt a döntést. A színház számomra nagyon mást jelentett az egyetem előtt, mert a független színházi szférában szocializálódtam, idő volt, amíg megtaláltam a helyem az egyetemen. De minden mindennel összefügg. Pilinszky János írja az Apokrifben, hogy „Ezért tanultam járni! Ezekért a kései, keserü léptekért.”

Azt el tudod képzelni, hogy a jövőben visszatérj a pszichológiához vagy valahogyan összevond a színészettel?

Vannak olyan területei az életemnek, ahol a kettő találkozik. Januárban például indul majd egy alkotócsoport neurodivergens kamaszoknak. Béres Veronika pszichológus kért fel erre a feladatra, már nagyon várom. És szeretném majd az egyetemen elvégezni a művészettanári képzést is. Fontos számomra, ha gyerekekkel foglalkozom, akkor legyen egy pedagógiai képzésem is. A visszatéréshez úgy álltam sokáig, hogy majd, egyszer, levelezőn elvégzem a mestert, de ennek a kérdésnek a mentén jöttem rá, hogy csak mondogatom magamnak. Csodálatos dolog a pszichológia, de nagyon nagy elhivatottság kell hozzá, akárcsak a színészethez, és engem most az utóbbi hív.

*Pillantás a hídról (r.: Lengyel Ferenc) / Fotó: Fodor Regina*

Az egyetemen még ma is fut a Tizenhét hattyúk című monodrámád, amit Kondákor Ajsa Panka rendezett. Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy „Soha ennyire közel nem kerültem a nőiséghez, a női léthez, mint ebben a darabban, […].” Ez alatt pontosan mit értettél?

Több mindent is. Harmadév végén mutattuk be, és előtte – de most is – főként olyan női szerepeket játszottam az egyetemi vizsgáimban, akik gyermektelenek, abortuszon estek át, vénlányok stb. Amit már említettem, a Bernarda Alba házában Angustiast, a Három nővérben Olgát, a Mi történt Nórával? című előadásban Évát játszottam. Tehát mindig a kicsit kívülálló, nem viszontszeretett karaktereket, akik a nőiségüket nem tudták megélni. Lili volt az első, akinél egyáltalán felmerült, hogy kapcsolatba kerülhet bárkivel.

Egyrészt erre gondoltam, másrészt, ha bejön az a szó, hogy nőiesség, akkor sokszor olyan konnotációk jelennek meg bennem, mint a magassarkú, a szoknya, a smink, vagy az, hogy valaki megkomponált módon szép. Lilinél pedig pont ellenkezőleg. Mezítláb van, bugyiban, és kendőzetlenül elmeséli a történetét. Számomra ez sokkal inkább jelenti a nőiséget vagy a nőiességet, mint az, hogy valamiben szépnek kell lenni. Az előadásban egyszerre látszik izom és narancsbőr, és a visszajelzések alapján a nézőknek is sokat ad ez. Egy szaktársam azt mondta az előadás után, hogy most menőnek érzi magát, mert nő. Nem szeretnék általánosítani, de azért gyakran látjuk, hogy a fiatal női szerep egyenlő azzal, hogy ő a szép lány a történetben. Akinek az a dolga, hogy szép legyen. Pont azt élvezem ebben az előadásban, hogy nem kell szépnek lenni.

*Tizenhét hattyúk (r.: Kondákor Ajsa Panka) / Fotó: Kiss Dániel*

Most már jó pár előadáson túl van a darab. Van olyan momentuma, amit ma már másképp látsz vagy másképp élsz meg?

Persze! Az egészet. Számomra már az hihetetlen, hogy mindig teltházzal megy, és ennyi helyre eljutottunk vele. Fogalmam sincs, honnan szedtem a bátorságot ehhez. Egy ilyen monodráma félelmetes is tud lenni egyetemistaként, elvégre ki vagyok én, hogy ilyet csinálok? Pedig ez egy nagyon jó lehetőség, a fejlődésre és arra, hogy az ember megmutassa magát. Néha nem árt kicsit ijesztő dolgokat csinálni, hogy valami elinduljon.

Jelenleg van olyan történet, ami foglalkoztat, és akár színpadra is állítanád?

Nagyon beletrafáltál. Nyáron készítettem egy szövegkönyvet egy már meglévő dráma alapján, és pályáztam is az osztályfőnökeimnél, akiktől zöld utat kaptam. Viszont az elmúlt időszakban a Soproni Petőfi Színházban próbáltam a Pillantás a hídról című előadásban (r.: Lengyel Ferenc – a szerk.) Catherine szerepét, ami egy csodálatos szerep, és nagyon gazdag és intenzív próbafolyamaton vagyok túl. Emiatt ez a projekt picit csúszik. Egyelőre kérdéses, hogyan fog megvalósulni. Mivel babonás vagyok, a történetről most még nem szeretnék beszélni, amíg nem készül el teljesen, de dolgozom rajta.

Hamarosan véget érnek az egyetemi évek, mi volt a legnagyobb tanulsága az elmúlt időszaknak?

Nagyon intenzív időszak volt, és nem úgy tekintek rá, hogy ennek vége és kész vagyok. Ez egy folyamat. Ami a legerősebben most él bennem ezzel kapcsolatban, hogy a színház számomra nem csak azt jelenti, hogy ha fénybe raknak, akkor ragyogok. Hanem amiről folyamatosan gondolkodom és formálja a napjaimat. És ha úgy van, akkor kitalálom, hogyan lehet kommunikálni ezen a csatornán, megszólítani olyan embereket, akikkel jó együtt dolgozni és létrehozni valami újat. És megtanultam azt is, hogy a bizonytalanság természetes állapot, üdvözölni kell, és elmúlik. Horváth Fruzsi performer, beszéd coach mondta egy workshopon, hogy ha jön a pánik, az jó, mert azt jelenti, hogy valami éppen formálódik.

Mostanában több fórumot is tartottak művészeknek, ahol szabadon lehetett beszélgetni a szakmát érintő fontosabb kérdésekről. Téged jelenleg mi az, ami a leginkább foglalkoztat és fontos lenne többet beszélni róla?

Ha már beszéltünk a nőiségről, akkor a nők helyzetét mondanám. Ami engem fiatalként érint és foglalkoztat, az a pályaív kérdése. Ez a kérdés nagyon nem egyszerű ebben a szakmában, és függetlenként még kiszolgáltatottabb a helyzete a nőknek.

A Tizenhét hattyúk legközelebb az alábbi időpontokban és helyszíneken látható:

November 18- án és 19-én az egri Gárdonyi Színházban: információ, jegyek.

November 24-én a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: információ, jegyek.

November 26-án a Vallai Napok keretén belül: infomáció, jegyek.

(Borítókép: Kiss Dániel)