A sértett ember nyomora – Feljegyzések az egérlyukból
Már egy ideje kacsingatok az Exit Generáció darabjaival, legújabb bemutatójukra pedig az orosz irodalom iránti rajongásomnak köszönhetően automatikusan megnyomtam a jegyvétel gombot. Rajongás ide vagy oda, az utóbbi két évben ritkán vettem kézbe orosz irodalmat, mert sokszor az volt az érzésem, hogy a minket körülvevő világ is néha van olyan, mint egy Dosztojevszkij-regény. A világból kiábrándult emberek sokasága nézett rám vissza a metrón, a pénztárnál, néha még a tükörből is. Ezt a fásult állapotot rázta fel az Exit Generáció, és vette elő Dosztojevszkij nagyon is aktuális történetét a haragról és a gyávaságról.
In medias res
In medias res kezdéssel Liza (Nagy Katica) és a Férfi (Porogi Ádám) egy sárga bársony függönnyel leterített mozgatható asztalon épp beszélgetést folytatnak. Akik olvasták a regényt, nem okoz meglepetést a jelenet, akik nem, számukra is hamar kiderül a két szereplő egymáshoz való viszonya. Nagy Katica játszi könnyedséggel jeleníti meg a világra kíváncsi, a nyomorból kijutni akaró lány szerepét. Porogi karaktere nem a világirodalom legrokonszenvesebb embere, valahogy mégsem érzek ellenszenvet iránta. Kettősük jelenete végén Liza a közönség soraiba ülve velünk együtt hallgatja tovább a Férfi történetét. Itt már nekünk is mesél, a néző is részesévé válik a főszereplő humorral fűszerezett mondatainak.
A túldíszített, túlzsúfolt színpad nekem mindig azt a benyomást kelti, hogy ez azért szükséges, hogy elnyomja a semmitmondó párbeszédeket. Horváth Jenny látványtervező munkáját látva szerencsére ettől nem féltem, ugyanis a kort idéző sámlin, néhány széken és dákótartón kívül az egyetlen berendezési tárgy a már említett kerekes asztal volt. A többféleképpen alakítható bútor a jelenetekben szereplő összes kelléket tökéletesen helyettesítette, legyen az ágy, bérkocsi, lakás vagy étkezőasztal. Nem mellesleg, a gyorsan formálható bútordarab és a szellős tér lehetőséget biztosított a jelenetek gyors váltakozásának, ami megfelelő ritmust adott a darabnak.
Szőrmegallér és orosz humor
Hallgatva a Férfi visszaemlékezéseit, amelyet néha Liza visszakérdezései törnek meg, megismerjük az ádáz hivatali dolgozókat, a csúf és ostoba volt osztálytársakat, és persze Zverkovot (Lábodi Ádám), akit mind közül a legjobban kellene utálni. Lábodi Ádám kissé oroszos vonásait a jelmezekért is felelős Horváth Jenny egy szőrmegalléros kabáttal tette még hangsúlyosabbá. Lábodi kellemes, mély hangjával pedig egyfajta előkelőséget is belecsempészett Zverkovjába.
Farkas valószínűleg nem bízta a véletlenre a humort szolgáltató szerepeket. A Trudoljubovot alakító Dankó István és kettős szerepben látható (Ferficskin, Apollon) Mikola Gergő két olyan színész, akik valószínűleg a földkerekség összes szerepét a lehető legtermészetesebb módon öltenék magukra. Porogi néhol elképesztően hosszú és elgondolkodtató monológjai mellett a két színész amolyan felüdülést jelentett, miközben szép lassan kirajzolódott a Férfi dühének és haragjának eredete, Liza pedig visszatért a színre.
A végkifejlet
Porogi és Nagy Katica utolsó nagy jelenete gyönyörű keretet adott a darabnak, bár Szemenyei János zenei betétje, melyet Lábodi, Mikola és Dankó adtak elő, kizökkentettek a kissé szomorkás hangulatból. Kíváncsian vártam, vajon Mikó Csaba és Farkas Ádám feldolgozásában a Férfi hogyan dönt, átadja-e magát valamilyen bensőségesebb érzésnek vagy sértettségben éli tovább az életét. Még akkor is, hogy tudtam, Dosztojevszkij nem a katarzisairól volt híres, kendőzetlenül körbejárta az emberi nyomorúság minden szegletét, karaktereinek pontos és mélyreható mondatokat adott a szájába. Sejtettem, hogy a darab alkotói sem igazán akarnak teljesen letérni a jól bejáratott útról, az túlságosan hamisan hatott volna, és bevallom, nekem sem biztos, hogy ínyemre lett volna egy ilyen végkifejlet.
A humor, ha jól használják, nagyszerű feszültségoldó, Farkas Ádám rendezése pedig kiválóan ötvözi a komoly és komikus részeket. A szinopszis szerint az alkotók a harag és a félelem mozgatórugóit szeretnék felfedni az előadásukkal, hátha a néző közelebb kerül ahhoz, hogyan kezelje őket. Nekem először az jutott eszembe, néha hiába minden segítség, mégis nehéz megbocsátani. Még nehezebb elhinni, hogy szerethetők vagyunk és átadni magunkat ennek az érzésnek. Bár az Exit Generáció alkotói kiemelték, hogy mit szerettek volna hangsúlyozni, sikerült megfogniuk Dosztojevszkij regényeinek azt a nagyon fontos tulajdonságát, hogy minél többször idézzük fel az elhangzottakat, újabb és újabb gondolatok merülnek fel bennünk. És azt hiszem, egy sikeres darabhoz nem is nagyon kell több.
Alkotók:
Férfi: Porogi Ádám
Zverkov: Lábodi Ádám
Trudoljubov: Dankó István
Ferficskin, Apollon: Mikola Gergő
Liza: Nagy Katica
Író: Mikó Csaba
Zene: Szemenyei János
Jelmez, látvány: Horváth Jenny
Rendező: Farkas Ádám
Jegyek, bővebb információ: itt.
(Borítókép: Éder Vera)