Száguldás a semmibe – Mesterjátszma-kritika

Sokan azt gondolják, ha az ember filmmel és színházzal foglalkozik, soha nem ég ki. Az igazság az, hogy kicsit olyan, mintha már minden sztorit ismerne, és mindegyiket újra és újra megnézné. Mindezt azért, hátha rábukkan egy-egy gyöngyszemre. Tóth Barnabás legújabb rendezése, a Mesterjátszma nekem most egy ilyen gyöngyszem volt.

Új perspektíva

Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor forgatókönyvíró nem feltétlenül mutatnak újat, hiszen rengeteg filmünk van, ami más és más szemszögből mutatja be ’56-ot, egy szerelmi szál pedig konkrétan minden filmre jut. Mégis tudtak rajta csavarni, de csak annyira, hogy az ne legyen se tolakodó, se önmaga paródiája. Tóth a Susotázs és az Akik maradtak után valamilyen szinten bebiztosította magát az “akikre érdemes figyelni” képzeletbeli sorában.

A rendezéseiben azt szeretem, hogy nem hagyja a néző idegeit a végletekig pattanni. Megfelelő időben és mennyiségben adagolja a feszültséget, ami kulcsfontosságú, hogy ne lankadjon a figyelem. Az elmúlt időszakban kevés eredeti és élvezhető filmmel futottam össze, nagyon sok mindennek össze kell jönnie, hogy mindkettő megvalósuljon. A Stefan Zweig Sakknovella című alkotását szabadon feldolgozó Mesterjátszma azonban mind történetben, mind képi világban vetekszik a nemzetközi alkotásokkal. Nem beszélve a kiváló színészekről.

Az utolsó vonat

Egy fiatal lány (Varga-Járó Sára) bőrönddel a kezében indul el a szürke, lövésektől elcsúfított Budapest utcáin. Mellette teherautó halad el, lassít, hátuljából egy fiú (Váradi Gergely) ugrik le. Késett, sietniük kell, ha az utolsó vonatot el szeretnék érni. Mire megérkeznek az állomásra, már besötétedett. Végleg elhagyják Magyarországot, többedmagukkal indulnak útnak egy élhetőbb világ felé. A vonatra nem olcsó a jegy, egy szerencsétlen lépést követően pedig a fiú csak egyet fizet ki.

Márta (Varga-Járó) és István (Váradi) kettőse megalapozza a film vészjósló hangulatát. Az erős kezdést Keresztes Tamás zenéje teszi még hatásosabbá. Egyre fokozza a feszültséget, nemigen hagy pihenőidőt a nézőnek. És hogy őszinte legyek, ez az egyik legjobb, ami egy filmmel történhet. A másik a színészgárda, akik közül szinte mindenki gyakorlott filmes. Váradi Gergely már sokadszorra bizonyította, hogy neki a főszerep áll a legjobban, de Mácsai Pál, Péterfy Bori vagy Szirtes Ági játékát is öröm nézni. Egy kisebb szerep erejéig feltűnik Göttinger Pál, Dóra Béla, Biró Dominika és Bereményi Géza is. Ki kell emelnem Varga-Járó Sára debütálását, akinek egyetemi hallgatóként a Mesterjátszma az első filmje. Ő tipikusan az a színésznő, akinek jól áll a kamera, és kiválóan beszél a tekintetével is. Remélem, fogjuk még látni filmszerepben.

végállomás

A történet párhuzamosan két szálon fut - melyek egy ponton összeérnek -, a nyugatra futó vonat utasai mellett megismerjük ’B’-t (Hajduk Károly), a papot, akire kihallgatások sorozata vár, és az egyik legkegyetlenebb büntetés: nem láthat emberi arcot. Az egyetlen kapcsolata a külvilággal egy sakk-könyv. 150 mesterjátszma, mintha az élet viccet űzne belőle. Egy cellában csak önmaga ellen játszhat. Vajon a tudata hasad meg vagy a hite törik meg?

Akár a szerelmi szál is lehetett volna a film főszereplője, de Tóth ügyesen átterelte a fókuszt egy égetőbb kérdéskörre. Egy olyan időszakban járunk, amikor a rettegés hozzátapadt a mindennapokhoz, az őrület és a tébolytól való félelem az utolsó életörömöt is kiölte az emberekből. Hajduk mind alkatilag, mind színészileg jól hozta a néhol hitehagyott, néhol az elvei mellett szilárdan kitartó ’B’-t, akinek a nevét még az őrök sem ejthetik ki. A film képi világa hűen tükrözi ennek a kornak a nyomorúságos légkörét. Rengeteg kérdést boncolgat, amivel akár a ma embere is könnyen azonosulni tud. A Mesterjátszma egy olyan csavarral zárul, ami hirtelen átírja a film szimbólumrendszerét, és jelentést nyer minden apró, de annál fontosabb mozzanata.

A Mesterjátszma hivatalos oldala: IMDB.

Előzetes

(Borítókép: Mesterjátszma / Forrás: IMDB)